A tisztességes gyarapodás helyére a kivételezettség, a mértéktartás helyére a rongyrázás került. A rendszer pedig mindehhez erkölcsi felhatalmazást követelt azoktól az átlagemberektől, akiknek csak a számlát hagyta meg.
A Fidesz 2026-os választási vereségének hosszú erkölcsi előtörténete van. A bizalom nem a választás éjszakáján tűnt el. Jóval korábban elkezdett elfogyni a támogatás, fokozatosan kopott, amikor a polgári Magyarország jelszava és a hatalom körül látható életforma közötti távolságot már alig lehetett magyarázni. [1]
Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy a bukás okait a hatalomgyakorlás módjában is keresni kell. Most ennek egy különösen beszédes részét érdemes megvizsgálni. Hogyan vált egy magát erkölcsi mintának tekintő politikai közösség nyilvános arculata a saját ígéreteinek cáfolatává. [2]
A polgári tisztességhez hozzátartozik, hogy az ember el tud számolni azzal, amije van. A tudása, a munkája, a vállalkozása vagy a rábízott örökség felelős kezelése adja a társadalmi tekintélyét. Mások méltóságát akkor is tiszteletben tartja, ha nem ért velük egyet. A vagyon mellé kötelezettséget is társít. Ebbe a képbe nehezen illik bele az a kiváltságtudat, amely szerint a hatalomhoz közel állónak minden jár, a többiek pedig örüljenek annak, amit kapnak.
A politikai hátszéllel felemelkedő aranyifjúság látványos fogyasztása éppen ezt a különbséget tette még láthatóbbá. Az embelamtikus figuráknak a kemény munkával elért polgári gyarapodás történetét kellett volna elmesélniük, helyette luxusautókkal és átlagember számára felfoghatatlan életmóddal demonstrálták, milyen messzire kerültek azoktól, akiknek a támogatásából a rendszer élt. A parvenü legfőbb gondja, hogy mindenki észrevegye, ő már bejutott oda, ahová másokat nem engednek.
Matolcsy Ádám négy Porsche 911 Targájáról már 2019-ben beszámolt a sajtó. A tulajdonjogot maga is megerősítette, és befektetési céllal magyarázta a gyűjteményt. Ez az ő indoklása volt. A társadalmi kép azonban ennél egyszerűbb. A jegybankelnök fia sportautókat gyűjt, miközben a rendszer hétköznapi támogatója az idős autóját próbálja életben tartani. Ugyanazon az úton az egyiknek gyűjteménye van, a másiknak egy kátyú után javítási számlája. [3]
Az MNB-alapítványi ügy pedig súlyosabb keretet adott ennek a világnak. Az Állami Számvevőszék 2025 márciusában a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány gazdálkodásában számos hiányosságot állapított meg, és a közvagyon nem megfelelő kezelésének gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett. Ez számvevőszéki megállapítás és feljelentés, nem egyes emberek bűnösségét kimondó ítélet. A politikai kérdés ettől még kíméletlenül világos! Hogyan fér össze a közvagyon körüli felelőtlenség gyanúja azzal az erkölcsi fölénnyel, amelyből ez a közeg éveken át beszélt az országhoz? [4]
Szijjártó Pétert 2020-ban az Átlátszó Szíjj László luxusjachtján fényképezte le az Adrián. A hajót birtokló üzletember cégei jelentős állami megbízásokat nyertek. Szijjártó utóbb baráti meghívással magyarázta az utat. A magyarázat azonban nem tünteti el a képet. Egy miniszter annak az üzleti világnak a luxusában pihen, amely az állam megrendeléseiből is gyarapodik. Egy polgári közéletben éppen az ilyen közelség követelne különös önmérsékletet. [5]
Egy ilyen fénykép olyasmit is elmond, ami egy bonyolult céghálóból nehezen olvasható ki. A százmilliárdos összegek távol esnek a hétköznapi tapasztalattól. A kivételezettség gesztusai viszont ismerősek. Könnyű felismerni azt az embert, aki másoktól áldozatot követel, magának pedig természetesnek tekinti a fényűzést. A rongyrázás így a hatalmi viszonyokat is megmutatja. Ki szabja a mércét, és ki helyezi magát fölé.
A megjelenésről is érdemes beszélni, de pontos mércével. Az olcsó cipő, a rosszul szabott öltöny vagy a kifakult póló senkit nem tesz erkölcsileg hiteltelenné. A ruhatár árából nem vezethető le az ember értéke. A szerepjátszás azonban látható. Amikor valaki kiköveteli az úriembernek járó tiszteletet, miközben lekezelően bánik az emberekkel, vagy népies közvetlenséget játszik, de a saját kiváltságaihoz görcsösen ragaszkodik. A legdrágább táska, óra, vagy sportcipő sem pótolja a tartást.
Németh Szilárd pacalra, csülökre és bográcsra épített közösségi arculata ennek a politikai ízlésnek külön fejezete. A politikus a sajtónak a saját pacalreceptjét is ismertette. A főzésből közéleti önreklám lett, amelyben a népi közvetlenséget újra és újra a bőséges étkezés képe jelenítette meg. Csepel munkásvilágának azonban szakmai büszkesége, tudása és tartása is van. Ennek képviseletét nem lehet egy bogrács mellett eljátszani. A fakanál még senkit nem avatott a dolgozó emberek hiteles szószólójává. [6]
Ugyanez a szerepzavar köszönt vissza a politikai celebek felemelésében. Gáspár Győző a Békemenet első sorában tűnt fel, belépett a Fideszbe, és a CÖKA Nógrád megyei elnöke is lett. Saját nyilatkozataiban a vezető politikusokhoz fűződő rajongó viszonyát is részletesen bemutatta. A párt mindezt beemelte a saját reprezentációjába. Az önmagát polgárinak nevező közösség ezzel arról is döntött, milyen közéleti magatartást mutat fel követendőként, és ez biztosan állítható, hogy se nem polgári, se nem követendő minta. [7]
Tóth Gabi esetében a népi és vallásos jelképekkel felépített nyilvános arculat mellé egészen kézzelfogható pártkapcsolat is társult. 2026-ban kiderült, hogy 2024 júliusa óta képviselői személyi titkárként foglalkoztatták. A nyilvánosságra került havi fizetése nettó 1,33 millió forint volt, munkáltatója Kocsis Máté. A ciklus végén az énekesnő a szerződés lejártát is megerősítette. Személyes hitét nem kell megítélnünk ahhoz, hogy világos legyen. Egy erkölcsi példaképként felmutatott közszereplő párttól kapott állása közügy. Az állampolgárnak joga van tudni, milyen munkát és milyen teljesítményt fizetett meg a parlamenti foglalkoztatás. [8]
Fásy Ádám 2024-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta meg a polgári tagozatban. A hivatalos indokolás kulturális szervezői, műsorvezetői és alapítványi munkáját ismerte el. Október 23-án a kitüntetést viselve érkezett Orbán Viktor beszédére. A jelenet e korszak kulturális önképének sűrítménye. A Fásy-féle televíziós szórakoztatás képviselője állami elismeréssel a mellén lett része a hatalom ünnepi látványának. A „polgári” szó itt már a kitüntetés hivatalos megnevezésében is szerepelt. A szó valódi tartalmától ugyanakkor pont ezekkel a gesztusokkal került rohamtempóban fényévnyi távolságra a rendszer. [9, 10]
A mulatós zenének és a könnyű szórakoztatásnak megvan a közönsége és a helye. A politikai döntés ott kezdődik, amikor a párt az ismertségből közéleti tekintélyt gyárt. Amikor a harsányságot összetéveszti az erővel, a feltétlen rajongást a megbízhatósággal. Így lesz a vásári jópofáskodásból reprezentáció, a politikai hízelgésből érdem. Az igénytelenség akkor válik rombolóvá, amikor már hatalmi követelménnyé emelik.
Borkai Zsolt 2019-es jachtbotránya és Szájer József 2020-as, járványügyi szabályokat megsértő brüsszeli bulija ennél is közvetlenebbül mutatta meg a kettős mércét. A politikai hitelvesztéshez nem kellett senki magánéletét általános erkölcsi felügyelet alá helyezni. Elég volt egymás mellé tenni a másoknak előírt követelményeket és a saját maguknak megengedett kivételeket. Aki közhatalmi súllyal osztja az erkölcsi bizonyítványokat, annak a saját magatartása is közéleti mérce alá kerül. [11, 12]
Ezek után különösen sértő volt az a fölény, amellyel a hatalmi közeg a kételkedőkhöz beszélt. Az állampolgár pontosan érzi, mikor nézik ostobának. Amikor a saját megélhetési gondjaira fegyelmre és türelemre való felszólítást kap válaszul, az vissza tetsző. Persze a kiváltságosok fényűzésére mindig akadt valamilyen kész magyarázat. Egy idő után már maga a magyarázkodás is a lenézés bizonyítékának hat.
Mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Fidesz világában minden ember egyforma lett volna.
Lehet és kell értékelni a Simicskó Istvánhoz, Fónagy Jánoshoz vagy Navracsics Tiborhoz társított visszafogottabb közszereplői stílust. Őket viszont diszkréten kiszorították a fősodratú politika területésről.
Éppen ez volt ugyanakkor a végső csapás a rendszerre önmagára nézve. Ahelyett, hogy a morálisan tartást mutató szereplők példáját követve kiigazították volna a rendszert, a Fidesz a simlis szerencselovagok általános erkölcsi felmentésén dolgozott gőzerővel.
A vezetők felelősségét éppen ezért nem lehet azzal elintézni, hogy rossz emberek kerültek köréjük. Ők döntötték el, kit emelnek fel. Ők hagyták jóvá, ki képviselheti a közösséget. Ha az agresszív helyezkedés többet ér a tisztességes munkánál, ha a mohóság következmények nélkül marad, az önálló ellenvélemény pedig hátrányt jelent, akkor a rendszer maga válogatja ki a saját romlásának szereplőit.
Ebben a közegben az egyenes ember valóban kényelmetlenné válik. Már a jelenléte is kellemetlen összehasonlításra ad alkalmat. Nem szükséges látványosan elűzni. Elég, ha többé nem az ő véleményét kérik, nem az ő teljesítménye számít, és mások kapják a valódi döntési lehetőségeket. A szakmai becsület lassan díszletté zsugorodik a kapcsolati előnyök mögött.
A polgári értékrend politikai halála ebben az értelemben a hiteles képviselet pusztulása. A tisztességes munka, a mértéktartás és a közösség iránti felelősség attól még érték marad, hogy valaki visszaél a nevükkel. A Fidesz számára az a súlyos örökség, hogy saját közönsége előtt is összekeverte ezeket a fogalmakat a kivételezettséggel és a kérkedéssel. A polgári Magyarország ígéretét végül azok tették hiteltelenné, akik a nevéből éltek, a követelményeit pedig másokon kérték számon. A bukás után is lehet új öltönyt venni, új arcokat választani és új jelszavakat nyomtatni. Az elvesztett erkölcsi tekintélyt azonban egyik sem adja vissza.
Óvó szó az új hatalomhoz
A világ nem változik meg egy csapásra attól, hogy mások kerülnek hatalomra. A győzelem nem ad erkölcsi védettséget, a korábbi ellenzéki szerep pedig nem jelent életre szóló bizonyítványt tisztességből. A hatalom mámorával szemben senki sem tekintheti magát eleve immunisnak. Az sem, aki kezdetben őszintén ellenáll neki. Éppen ezért az önmérsékletnek akkor van igazán jelentősége, amikor már volna lehetőség a visszaélésre.
A juppi viselkedés hosszú távon akkor sem lesz rokonszenves, ha valaki ma divatos monogrammal gyakorolja. A kiválasztottság tudata, a kérkedés és a másokat lekezelő fölény új szereplőkkel is ugyanazt a kiábrándulást készítheti elő. Magyar Péternek is számolnia kell azzal, hogy a személyébe vetett bizalom követelményeket támaszt vele szemben. A korábbi hatalom hibái nem szolgálhatnak állandó felmentésül a sajátok alól.
A felgyülemlett sérelmekből könnyen születik bosszúvágy. Aki ma még jelképesen „vért kíván”, annak indulatában ott lehet sok év megaláztatása, tehetetlensége és elfojtott haragja. Erre azonban nem lehet tartós politikai kultúrát építeni. Az elszámoltatásnak bizonyítékokra, tisztességes eljárásokra és egyéni felelősségre kell épülnie. A győztes tábor elégtételének igénye nem helyettesítheti az igazságot.
A mostani indulat sem tart örökké. Amikor csillapodik, egyre kevésbé lesz elég felmutatni a tegnapi ellenfelet. Az emberek joggal várnak majd kiszámítható hétköznapokat, működő intézményeket és olyan közbeszédet, amelyben nem kell folyamatosan valamelyik tábor katonájának lenniük. Normális polgári életre vágynak majd, az ahhoz illő társadalmi és politikai kultúrával.
Az új hatalomnak már most ehhez kellene felnőnie. Mert a tegnapi rendszer fölött kimondott erkölcsi ítélet mércéje holnap rajta is számon kérhető.