1956 nem a kormányé, és nem is az ellenzéké – méltatlan politikai vita a hetvenedik évfordulón

0

1956 nem a kormányé, és nem is az ellenzéké – méltatlan politikai vita a hetvenedik évfordulón

Hetven évvel az 1956-os forradalom után ismét azon vitatkoznak a magyar politikai pártok, hogy ki kivel hajlandó együtt ünnepelni. Magyar Péter miniszterelnök elfogadhatatlannak tartja az ellenzék távolmaradását a parlamenti emléküléstől. A történelmi előzmények azonban azt mutatják, hogy a politikai bojkott nem új jelenség, és korábban különböző pártok is éltek vele. De vajon hagyományos parlamenti megemlékezésről vagy egy új kormány politikai kezdeményezéséről van szó? És ami ennél is fontosabb, mikor jutunk el oda, hogy a nemzeti ünnepek ne a politikai leszámolások újabb alkalmai legyenek?

A nemzet ünnepe vagy a politikai hűség próbája?

Magyar Péter miniszterelnök szerdai Facebook-bejegyzésében élesen bírálta az ellenzéki képviselőket, akik közlése szerint nem vesznek részt az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulójának parlamenti emlékülésén.

A kormányfő felháborodását azzal indokolta, hogy miközben külföldi vendégek érkeznek Magyarországra a megemlékezésre, a magyar ellenzék távol marad.

A kritika mögött érthető elvárás húzódik meg. Az Országgyűlés valamennyi képviselője az ország egészét szolgáló közjogi intézmény tagja. A nemzeti ünnep pedig nem a parlamenti többségé, hanem valamennyi magyar állampolgáré.

Ám felmerül a másik kérdés is. Vajon egy ünnepi parlamenti ülésen való részvétel valóban a nemzeti elkötelezettség fokmérője? Lehet-e az ünnepi távolmaradást politikai tiltakozásként értelmezni anélkül, hogy az érintettek hazafiságát kétségbe vonnánk?

Volt már ilyen parlamenti ünnepi ülés?

Igen. Ráadásul nem is egyszer.

Az 1990-ben megválasztott Országgyűlés első törvényei között örökítette meg az 1956-os forradalom történelmi jelentőségét, és október 23-át nemzeti ünneppé nyilvánította.

A parlamenti ünnepi megemlékezéseknek tehát történelmi és intézményi előzményei vannak, különösen a jelentősebb évfordulókon.

2006-ban, a forradalom ötvenedik évfordulóján az Országgyűlés ünnepi ülést tartott, amelyen a Fidesz és a KDNP nem vett részt.

Az akkori ellenzék az őszödi beszédet követő politikai és erkölcsi válságra hivatkozott. Nem kívánt közösen ünnepelni Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.

Tíz évvel később, 2016. október 25-én, a hatvanadik évforduló alkalmából ismét volt ünnepi parlamenti ülés, immár a Fidesz kormányzása alatt. Az eseményen a német Bundesrat és a lengyel Szejm elnöke is beszédet mondott.

Az MSZP képviselőcsoportja azonban távol maradt. Tóth Bertalan akkori frakcióvezető azzal indokolta döntésüket, hogy nem kívánnak közösen ünnepelni egy olyan kormánnyal, amelyet kirekesztőnek tartanak.

Az LMP képviselői ugyanakkor részt vettek az ülésen, miközben élesen bírálták a kormányt az állambiztonsági múlt feltárásának hiányosságai miatt.

A történelmi párhuzam tehát világos. Különböző kormányok alatt, eltérő indokokkal, de több politikai oldal is alkalmazta már a parlamenti ünnepségtől való távolmaradás eszközét.

2024 és 2025, az ünnep mint politikai erődemonstráció

A megelőző két évben nem azonosítható az ötvenedik vagy hatvanadik évfordulóhoz hasonló ünnepi parlamenti ülés.

2024-ben Orbán Viktor a Millenárison mondott ünnepi beszédet, míg Magyar Péter és a TISZA külön, a Bem tértől a Széna térig tartó megemlékezést szervezett.

2025-ben a Fideszhez kötődő Békemenet és a TISZA Nemzeti Menete már látványosan párhuzamos politikai rendezvényként jelent meg.

Ezek az események nem tekinthetők parlamenti bojkottnak. Mégis jól érzékeltették, hogy az 1956-os forradalom emléke a különböző politikai közösségek saját történelmi és aktuálpolitikai értelmezésének részévé vált.

A 2026-os parlamenti emlékülés tehát nem új találmány, de nem is minden évben kötelezően megtartott parlamenti esemény. A kiemelt évfordulókhoz kapcsolódó, korábban is alkalmazott megemlékezési forma.

Ezért önmagában nem megalapozott a TISZA-kormány politikai önreprezentációját szolgáló újításnak tekinteni. Ugyanakkor az ünnepség lebonyolítása, beszédeinek tartalma és a meghívottak kezelése természetesen meghatározhatja, hogy valódi nemzeti eseményként vagy aktuálpolitikai rendezvényként érzékelik-e.

Mit üzen az ellenzéki távolmaradás?

A Fidesz külön Bem téri ünnepséget szervez, amelyen többek között Áder János volt köztársasági elnök is felszólal.

A külön megemlékezés ténye önmagában legitim politikai és közösségi döntés. Senkitől sem várható el, hogy kizárólag az állami ünnepségen emlékezzen meg a forradalomról.

A parlamenti távolmaradás azonban más természetű kérdés. A képviselők ugyanis nem csupán pártjukat, hanem az ország demokratikus intézményrendszerét is képviselik.

A Fidesz korábbi, 2006-os magatartása történelmi előzményt jelent a mai helyzethez. Ez azonban sem a mostani döntés automatikus igazolására, sem annak önmagában történő elítélésére nem elegendő.

A TISZA-kormány részéről ugyanilyen következetesség várható el.

A miniszterelnök joggal szorgalmazhat közös nemzeti megemlékezést, de a távolmaradó politikai ellenfelek személyes méltóságának megkérdőjelezése aligha segíti az áhított nemzeti egységet.

A közös ünneplésre nem lehet erkölcsi megbélyegzéssel meghívni a politikai ellenfelet.

Méltatlan ez a huzavona 1956 emlékéhez?

A politikai különbségek természetesek egy demokratikus társadalomban. Az azonban jogos kérdés, hogy a hetvenedik évforduló valóban a kölcsönös szemrehányások legalkalmasabb pillanata-e.

1956 hősei között munkások, katonák, egyetemisták, értelmiségiek, eltérő világnézetű és társadalmi helyzetű emberek egyaránt voltak.

Nem azért vállaltak kockázatot, hogy hetven évvel később politikai pártok kizárólagos erkölcsi tulajdonukként hivatkozhassanak rájuk.

A nemzeti ünnep méltósága nem attól sérül, hogy valaki másként gondolkodik. Attól sérülhet, ha a megemlékezés a politikai ellenfél megszégyenítésének vagy a társadalmi megosztottság további mélyítésének eszközévé válik.

Ez a felelősség a kormányt és az ellenzéket egyaránt terheli, noha a rendezvény feltételeinek megteremtésében az állami intézményekre különleges szerep hárul.

Mi lenne a helyes eljárás?

A hetvenedik évforduló megfelelő alkalom lehetne egy új, pártok felett álló parlamenti megemlékezési gyakorlat kialakítására.

Az Országgyűlés elnöke valamennyi képviselőcsoporttal előzetesen egyeztethetne az ünnepi ülés rendjéről.

A rendezvény középpontjában az 1956-os forradalom történelmi jelentősége, a mártírok emléke és a demokratikus Magyarország közös értékei állhatnának.

Az ünnepi felszólalásokban indokolt lenne kerülni az aktuális pártpolitikai támadásokat, a kormányzati teljesítmény méltatását és az ellenzék megbélyegzését.

Az ellenzéki képviselőktől ugyanakkor elvárható volna, hogy a történelmi megemlékezést ne azonosítsák automatikusan a mindenkori kormány támogatásával.

Ha valamelyik politikai közösség mégis távol marad, indokait tárgyszerűen, a másik oldal személyes sértegetése nélkül ismertethetné.

Nemzeti minimum: megbékélés, de nem büntetlenség

Az ünnep alkalmat teremthetne egy tágabb demokratikus megállapodás alapjainak lefektetésére is.

A kormányváltás nem jelentheti az előző politikai oldal teljes társadalmi és gazdasági ellehetetlenítését. Ahogyan a korábbi hatalom esetleges jogsértéseinek kivizsgálása sem maradhat el pusztán a politikai megbékélés nevében.

A jogállami elszámoltatás nem bosszú, a megbékélés pedig nem büntetlenség.

A politikai, jogi és gazdasági tisztességnek minden szereplőre azonos feltételekkel kell vonatkoznia.

Nem lehetnek kiváltságosak a győztesek, és nem lehetnek eleve megbélyegzettek a vesztesek.

A magyar társadalomnak kiszámítható jogrendre, korrekt gazdasági versenyre, működő intézményekre és érdemi társadalmi párbeszédre van szüksége.

Ehhez hozzátartozik az is, hogy az ország politikai vezetői képesek legyenek legalább a legfontosabb nemzeti ünnepeken egymás mellett megállni.

A haza közös

Hetven évvel a forradalom után különösen szomorú lenne, ha a politikai szereplők legfontosabb vitája továbbra is arról szólna, ki hajlandó a másik mellé leülni.

1956 emléke ennél többet érdemel.

A nemzeti minimum nem jelent politikai egyetértést, és nem követeli a múlt sérelmeinek elfelejtését.

Mindössze annak felismerését kívánja meg, hogy a demokratikus Magyarország közös érték, amelynek védelme túlmutat a parlamenti többségeken és a választási ciklusokon.

Október 23. valódi üzenete nem az, hogy melyik párt ünnepel helyesen. Hanem az, hogy a szabadság, a nemzeti függetlenség és az emberi méltóság nem lehet pártpolitikai privilégium.

A haza nem a választások győzteséé, és nem is a vesztesé.

A haza mindannyiunké.  
(basic)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük