Titkok a kormányasztal körül – csak mások múltja legyen átlátható?

0

Titkok a kormányasztal körül – amikor a hatalomnak csak mások múltja átlátható

2011-es kormányülések, több ezer nem nyilvános határozat és egy sértődött hangvételű közlemény. A korábbi és a jelenlegi kormány között újabb politikai vita bontakozott ki arról, kinek mit kellene megmutatnia a nyilvánosságnak. Csakhogy ebben a vitában éppen azok szorulnak háttérbe, akiknek a legtöbb joguk lenne tudni, mi történik: az állampolgárok.

A Volt Miniszterelnök Titkárságának 2026. október 30-i közleménye sajátos elegye a politikai önigazolásnak, a sértettségnek és a cinizmusnak. A Fidesz által kiadott nyilatkozat szerint az egykori nemzeti kormány minden döntése szabályszerű és célszerű volt, azokat ma is büszkén vállalja. A közlemény a 2011-es kormányülések összefoglalóinak nyilvánosságra hozatalára reagál, majd egy váratlan fordulattal a jelenlegi Tisza-kormányt támadja, amiért az saját üléseinek dokumentumait nem teszi ugyanilyen módon hozzáférhetővé.

A kérdésfelvetés önmagában jogos. A hangnem azonban nehezen feledteti, hogy a korábbi kormány maga is jelentős szerepet játszott annak a rendszernek a kialakításában, amelyben az állampolgárok sokszor még azt sem tudhatták meg, milyen döntéseket hoztak a nevükben.

És itt kezd igazán érdekessé válni a történet.

A 2000-es határozatok: a nyilvánosság nélküli kormányzás eszközei

2026. szeptember 29-én a Tisza-kormány nyilvánosságra hozta a 2010 és 2026 között született, úgynevezett 2000-es sorszámú kormányhatározatok listáját.

A hivatalos tájékoztatás szerint tizenhat év alatt 3598 ilyen határozat keletkezett, amelyeket nem jelentettek meg a Magyar Közlönyben, hanem közvetlenül az érintett állami vezetőknek küldtek meg.

 

Magyarország Kormánya+1

Ez önmagában még nem bizonyít semmiféle törvénytelenséget. A kormány működésében léteznek olyan belső, szervezési vagy igazgatási döntések, amelyeknek nem szükségszerűen kell a hivatalos lapban megjelenniük.

A probléma akkor kezdődik, amikor a nem nyilvános döntéshozatal nem kivételes igazgatási megoldás, hanem a kormányzati működés mindennapos, kiterjedt gyakorlatává válik.

A nem nyilvános, 2000-es kormányhatározatok számának alakulása

 

02004006008002011201420172019202020212022202320242025

Forrás: a kormány 2026. szeptember 29-i közzététele alapján ismertetett éves adatok.

 

A kiválasztott évek adatai jól mutatják a növekedést. 2011-ben 19, 2021-ben már 679 ilyen határozat született.

 

magyarjelen.hu+1

A közzétett listák alapján ilyen formában születtek döntések egyebek mellett vállalati támogatásokról, állami beruházások előkészítéséről és honvédelmi vonatkozású ügyekről is.

A csádi katonai szerepvállalás előkészítéséhez kapcsolódó határozatok, illetve a gödi Samsung-beruházás támogatásáról szóló döntések például szintén felbukkantak a felsorolásban.

 

telex

Márpedig egy több milliárd forintos beruházás támogatása vagy egy külföldi katonai szerepvállalás előkészítése nem pusztán belső adminisztrációs ügy. Ezek társadalmi, gazdasági és adott esetben biztonságpolitikai következményekkel járó döntések.

Fontos különbség, hogy a 2000-es határozatok nem azonosak a minősített adatokat tartalmazó, úgynevezett 3000-es határozatokkal. A nem nyilvános tehát nem feltétlenül jelent jogilag titkosítottat.

Ráadásul a szeptemberben nyilvánosságra hozott felsorolás elsősorban a határozatok azonosítására és tárgyára adott lehetőséget, nem jelentette valamennyi határozat teljes szövegének megismerhetőségét.

A titkolózás lehetőségét tehát részben sikerült visszaszorítani, de a közérdekű döntések tényleges átláthatóságáig még hosszú az út.

Mit mond a jog, és miért nem ugyanaz a titoktartás, mint a titkolózás?

A magyar jogrend nem követeli meg, hogy a kormány minden tanácskozása nyilvános legyen. Ez egyébként önmagában nem is lenne kívánatos.

Egy felelős kormány tagjainak szükségük van arra, hogy szabadon vitatkozhassanak, mérlegelhessenek még kiforratlan javaslatokat, és bizonyos kérdésekben bizalmasan egyeztethessenek. Különösen igaz ez a nemzetbiztonság, a diplomácia, a honvédelem vagy egyes gazdasági döntések előkészítése során.

A bizalmas döntés-előkészítés azonban nem jelenthet korlátlan felhatalmazást a közérdekű információk elzárására.

Az Alaptörvény VI. cikke biztosítja a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jogot. A 2011. évi CXII. törvény, az információszabadságról szóló Infotv. pedig kimondja, hogy a közfeladatot ellátó szerveknek a törvényi kivételekkel lehetővé kell tenniük a kezelésükben lévő közérdekű adatok megismerését.

Az adatok nyilvánossága tehát nem valamelyik kormány politikai ajándéka, hanem alkotmányosan védett állampolgári jog.

 

Nemzeti Jogszabálytár

A különbség a döntés-előkészítés indokolt bizalmassága és a közérdekű adatok indokolatlan visszatartása között húzódik.

A jelenlegi szabályozás egyik meghatározó eleme a 2018. évi CXXV. törvény 7. §-a. Ennek alapján a kormányülések a miniszterelnök eltérő rendelkezése hiányában nem nyilvánosak. Az ülésekről összefoglalót kell készíteni, amely többek között tartalmazza a résztvevőket, a tárgyalt előterjesztéseket, a hozzászólókat és a döntések lényegét.

A dokumentáció nem selejtezhető, maradandó értékű irat. Megismerésére a közérdekű adatokra, a köziratokra és a minősített adatokra vonatkozó rendelkezések alkalmazandók.

 

a kormányzati igazgatásról

Ez két lényeges következtetéshez vezet.

Az egyik, hogy a korábbi kormányülések dokumentumainak jogszerű nyilvánosságra hozatala nem valamiféle rendkívüli politikai szentségtörés.

A másik, hogy az új kormány sem teheti meg következmények nélkül, hogy saját döntéseinek dokumentálását és megismerhetőségét politikai belátás kérdésévé silányítja.

A nyilvánossághoz való jog korlátozható, de a korlátozásnak törvényesnek, indokoltnak és arányosnak kell lennie. Az Infotv. a döntések megalapozását szolgáló adatokra is külön szabályokat állapít meg; ezek nem teszik automatikusan örökre megismerhetetlenné a dokumentumokat.

A Tisza-kormány saját magának is feladta a leckét

A jelenlegi kormány a korábbi Orbán-kormányok működésének feltárását az átláthatóság fontos lépéseként mutatja be.

Ezzel nehéz lenne elvi alapon vitatkozni.

A 2010-es, majd 2011-es kormányülési összefoglalók közzététele lehetőséget ad a politikai döntések történetének utólagos megismerésére. Különösen fontos ez 2011 esetében, amikor Magyarország alkotmányos és intézményi rendszerének átalakítása zajlott.

 

 

Magyarország Kormánya+1

Csakhogy október közepén a Telex arról számolt be, hogy a jelenlegi kormány a saját üléseiről készült összefoglalók kiadására irányuló közérdekűadat-igénylést elutasította, méghozzá a korábbi kormányzás idején kialakított szabályokra hivatkozva.

A beszámoló szerint az aktuális kormányülések időpontja, napirendje és a döntéseket megelőző viták tartalma sem volt nyilvánosan megismerhető.

 

telex

Ez bizony komoly ellentmondás.

Ha a közvéleménynek joga van megtudni, mi történt Orbán Viktor kormányülésein tizenöt évvel ezelőtt, akkor legalább ilyen jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy megismerje a jelenlegi országvezetés döntéseinek indokait is.

Természetesen különbséget kell tenni az éppen folyamatban lévő döntés-előkészítés és a már meghozott döntések utólagos ellenőrizhetősége között. Nem lehet automatikusan azonos nyilvánosságot követelni minden iratra, minden időpontban.

Az azonban nehezen magyarázható, hogy az előző kormányzati ciklusok dokumentumainak közzététele a demokratikus működés bizonyítéka, míg a jelenlegi kormány saját dokumentumainak megismerése továbbra is jogi akadályokba ütközik.

Az átláthatóság ugyanis nem lehet visszamenőleges politikai fegyver. Annak a mindenkori hatalom működését kell ellenőrizhetővé tennie.

A Tisza-kormány előtt ezért világos feladat áll: olyan nyilvánossági és dokumentálási szabályokat kell kialakítania, amelyek nemcsak az elődökre, hanem saját magára és valamennyi jövőbeli kormányra is vonatkoznak.

Orbán Viktor büszkesége és az elszámoltathatóság valódi értelme

A volt miniszterelnök titkárságának mostani közleményében különösen figyelemre méltó a kijelentés, miszerint minden korábbi döntés szabályszerű és célszerű volt.

A két fogalom azonban korántsem azonos.

A szabályszerűség jogi kérdés. A célszerűség politikai, gazdasági és társadalmi értékelés tárgya.

Egy döntés lehet jogszerű, miközben évekkel később kiderülhet róla, hogy súlyos gazdasági következményekkel járt. Ahogyan egy adott időszakban népszerű intézkedésről is bebizonyosodhat, hogy hosszabb távon fenntarthatatlan volt.

A volt kormányfőnek természetesen joga van megvédeni döntéseit, és büszkének lenni politikai örökségére.

De ahhoz már nincs kizárólagos joga, hogy maga mondja ki azok végleges történelmi értékelését.

Az Audi támogatása, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozása vagy a budai Várnegyed felújítása valóban lehetnek olyan intézkedések, amelyeket a korábbi kormány eredményként tart számon.

Csakhogy a kormányzás egészének értékelése nem merülhet ki néhány kedvező példa felsorolásában.

Ugyanúgy vizsgálni kell a közpénzek felhasználásának arányosságát, az elmaradt lehetőségeket, az intézményrendszer átalakításának következményeit, a társadalmi egyenlőtlenségeket, a munkavállalói és érdekképviseleti jogok változásait, valamint azt, hogy az egyes döntések végül kiknek hoztak előnyöket és kik viselték azok terheit.

Ezekre a kérdésekre egyetlen kormánynak sincs joga pusztán azzal válaszolni, hogy minden döntésére büszke.

A büszkeség politikai álláspont. Az elszámoltathatóság demokratikus követelmény.

A legnagyobb baj, hogy a polgár mindkét rendszerben kívülálló

A mostani vita legfontosabb tanulsága talán nem is Orbán Viktor sértődöttsége vagy a Tisza-kormány következetlensége.

Hanem az, hogy Magyarországon a kormányzati döntéshozatal érdemi folyamatai továbbra is nagyrészt az állampolgárok feje fölött zajlanak.

A társadalom rendszerint akkor találkozik a döntésekkel, amikor azok már megszülettek. Megismeri a kormányzati kommunikációban hangsúlyozott előnyöket, esetleg a jogszabály megjelenését, később pedig saját életében tapasztalja a következményeket.

A döntés valódi előzményeit azonban sokszor nem látja.

Ki kezdeményezte az intézkedést? Milyen szakmai számítások készültek? Milyen alternatívákat vetettek el? Kik tiltakoztak ellene? Milyen társadalmi szervezetekkel egyeztettek? Egyáltalán történt-e érdemi egyeztetés?

Ezek nem valamiféle politikai kíváncsiskodás kérdései.

A demokratikus ellenőrzés alapvető feltételei.

Különösen súlyos a helyzet akkor, amikor a döntések munkavállalók, közszolgálatban állók, katonák, rendvédelmi dolgozók vagy más társadalmi csoportok jogait és megélhetését érintik.

A szakmai és érdekképviseleti szervezeteknek nem egyszerűen arra kellene lehetőséget kapniuk, hogy utólag véleményezzék a már eldöntött intézkedéseket. A valódi társadalmi párbeszédnek a döntés-előkészítés szakaszában kell megtörténnie, amikor még léteznek tényleges alternatívák.

Ez azonban különbözik attól, amikor a kormányzat egyeztetésnek nevezi a tájékoztatást, társadalmi támogatásnak a közösségi médiában szerzett népszerűséget, átláthatóságnak pedig a számára kedvező dokumentumok kiválasztott közzétételét.

A közvélemény nem a kormányzat díszlete, az érdekképviseletek pedig nem azért léteznek, hogy utólag hitelesítsék a hatalom elhatározásait.

Nem több politikai színházra, hanem új nyilvánossági szabályokra lenne szükség

A jelenlegi helyzetből kiindulva valódi előrelépést az jelentene, ha törvényi garanciák biztosítanák, hogy a mindenkori kormány:

  • rendszeresen közzétegye üléseinek napirendjét, az elfogadott döntéseket és azok közérthető indokolását;

  • nyilvánosságra hozza a közpénzek felhasználásával járó döntések lényegi adatait és szakmai megalapozását;

  • a nem nyilvános határozatokat is visszakereshető, ellenőrizhető nyilvántartásban tartsa, a jogszerűen védett adatok kivételével;

  • megfelelően dokumentálja a kormányüléseken folytatott vitákat, és biztosítsa ezek későbbi megismerhetőségét;

  • ténylegesen bevonja az érintett szakmai és társadalmi szervezeteket a döntések előkészítésébe;

  • a nyilvánosság korlátozását konkrét, ellenőrizhető jogi indokokhoz és rendszeres felülvizsgálathoz kösse.

Mindezt úgy, hogy a személyes adatok, a nemzetbiztonsági érdekek és az indokolt döntés-előkészítési bizalmasság védelme is megmaradjon.

A cél ugyanis nem az, hogy minden miniszteri mondat másnap a címlapokra kerüljön. Sokkal inkább az, hogy egyetlen kormány se bújhasson korlátlanul a saját maga által kialakított titoktartási szabályok mögé.

A hatalom változik, a hatalmi reflexek maradnak?

A Fidesz most kényelmetlen helyzetbe került. Amit korábban kormányzati működése természetes részének tekintett, az ma politikai támadások és utólagos vizsgálatok tárgyává válhat.

Érthető, hogy ez nem kellemes.

A korábbi kormány által kialakított nyilvánossági korlátok azonban nem válhatnak utólag a volt kormányfő számára valamiféle sérthetetlenségi garanciává.

Ugyanakkor a Tisza-kormány sem elégedhet meg azzal, hogy most a hatalom birtokosaként eldöntheti, milyen iratok nyilvánossága szolgálja saját politikai érdekeit.

A történet iróniája éppen abban áll, hogy a korábbi kormány a múlt feltárását sérelmezi, miközben a jelenlegi kormány saját működésének elzárásához részben ugyanazokra a szabályokra támaszkodik, amelyeket elődje alkotott.

A politikai szereplők felcserélődtek, de a kormányzati önvédelem ösztöne szemmel láthatóan tovább él.

Ezért az ország számára a legnagyobb előrelépést nem az jelentené, ha most az egyik politikai oldal több kellemetlen dokumentumot találna a másikról.

Hanem az, ha végre megszűnne az a szemlélet, amely szerint a kormányzati információ a mindenkori hatalom tulajdona, és az állampolgár csak annyit tudhat meg belőle, amennyit az éppen hivatalban lévők megengednek.

A közérdekű információ nem a kormányé. A közpénz nem a kormányé. Az állam pedig nem a választások győztesének magántulajdona.

A volt miniszterelnök most azt kérdezi: vajon mit titkol a Tisza-kormány?

A kérdés jogos.

De legalább ennyire jogos megkérdezni, hogy az előző kormány miért tartott fenn egy olyan rendszert, amelyben tizenhat év alatt több ezer kormányhatározat maradt távol a hivatalos nyilvánosságtól.

És van egy harmadik, talán mindennél fontosabb kérdés is:

Mikor jutunk el végre oda, hogy a magyar állampolgároknak nem tizenöt évvel később, egy politikai leszámolás részeként kell megtudniuk, miként döntöttek a sorsukról?

Mert a valódi rendszerváltozás nem ott kezdődik, hogy a hatalom új kezekbe kerül.

Hanem ott, hogy az új hatalom saját magára is érvényesnek tekinti azokat a korlátokat, amelyeket elődjén számon kér.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük