A főváros hajléktalankórháza húsz plusz férőhellyel vesz részt a budapesti kórházi ellátási krízis megoldásában – közölte csütörtöki Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester.
Az Egészségügyi Minisztérium korábban azt közölte, hogy a fővárosi belgyógyászati fekvőbeteg-ellátásban tapasztalható fokozott terhelés miatt összehangolják a kórházak együttműködését.
Ahogy a szaktárca az MTI-hez eljuttatott közleményében írta, a kórházak napi terhelése érdemben nem emelkedett az elmúlt időszakban, azonban „több tényező együttes hatása miatt ellátási nehézségek adódtak a budapesti belgyógyászati osztályokon”.
Az ágyak mintegy harmadát olyan krónikus betegek foglalják el, akik nem igényelnek aktív kórházi elhelyezést. A betegellátást jelentősen nehezíti a krónikus ápolóhiány, ami a rendelkezésre álló ágyak nagyobb mértékű kihasználását sem teszi lehetővé.
A probléma kezelése érdekében csütörtök délelőtt megbeszélést tartottak az Egészségügyi Minisztérium, a budapesti kórházak, az Országos Mentőszolgálat, valamint a Szociális és Családügyi Minisztérium képviselői, ahol tájékoztatták a minisztert a bevonható erőforrásokról. Jelenleg felmérik a rendelkezésre álló kapacitásokat, a betegellátás folyamatosságát ezek bevonásával biztosítják.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint az ellátási nehézségeket nem váratlan terhelés okozta, hanem a súlyos ápoló- és orvoshiány miatt leszűkült kapacitások és az, hogy nem tudják továbbirányítani az egészségügyi ellátásra nem szoruló betegeket.
Forrás: https://mti.hu/…/karacsony-gergely-fovaros…