Magyar Péter bejelentette, hogy megkezdődött a Tisza-kormány hétvégi, Erdőbényén tartott kihelyezett kormányülése. A kabinet többek között a gazdaságról, a költségvetésről, a közigazgatás átalakításáról, az energetikáról és a vízgazdálkodásról tárgyal.
„Kezdődik a hétvégi kihelyezett kormányülés Erdőbényén. Hajrá, magyarok!” – írta péntek esti Facebook-bejegyzésben Magyar Péter.
A miniszterelnök csütörtökön jelezte, hogy a gazdaság, költségvetés és a közigazgatás átalakítása is szerepel a Tisza-kormány hétvégi, Erdőbényén tartandó kihelyezett ülésének napirendjén. Az ülés arra a hónapra esik, amelynek végéig a kormány ígérete szerint a 2027-es költségvetésnek a parlament elé kell kerülnie. A tokaj-hegyaljai faluban a kabinet a vízgazdálkodásról, az energetikáról és a klímahelyzetről is tárgyal.
A miniszterelnök pénteken 16 órakor Kisvárdán, a sétálóutcában, a lovas szobor környékén folytatta országjárását. A kormányfő élesen bírálta a térség korábbi vezetését, és Seszták Miklós ügyéről, valamint az elmúlt évek helyi beruházásairól beszélt. Kijelentette: a „Tisztítótűz művelet” elindult, és több korábbi fejlesztést is a helyi oligarchákhoz, illetve a „helyi maffiához” kötött.
Magyar Péter Facebook-bejegyzéséből kiderült, hogy a kormányfő kénytelen volt kihagyni a magyar labdarúgó-válogatott Grúzia elleni mérkőzésát.