A tárgyalások arra utalnak, hogy nagy változás közeleg a magyar településeken

0
Küszöbön lehet az önkormányzati rendszer átalakítása: az önkormányzati szövetségek szinte folyamatosan tárgyalnak az illetékes minisztériummal, miközben megszületett a kormány-főváros egyezség. Az Önkormányzatok Napjára rendezett ünnepi konferencián részt vett Baka András köztársasági elnök is. Az eseményről és az egyeztetésekről Gémesi Györgyöt, Gödöllő polgármesterét, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökét kérdeztük.

A Sándor-palota kedden közölte, hogy Baka András köztársasági elnök a Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából a nyolc országos önkormányzati érdekszövetség vezetőivel egyeztetett. A köztársasági elnök hivatala úgy fogalmazott, hogy „az önkormányzatiság lényege a közösség érdekeinek kiszolgálása és a kisebb közösségekben való gondolkodás a politikai nézetkülönbségek háttérbe szorításával. Ezek a közösségek jelentik a nemzet alapját. Magyarország talpra állításához ezt az alapot, az önkormányzati rendszert kell stabilizálni, hogy erre a szilárd alapra építhessük az alkotmányozási folyamatot.”

 

Az esemény helyszíne a gödöllői kastély volt, az egyeztetésen részt vett többek között Gémesi György is. A gödöllői polgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke lapunk kérdésére elárulta: a konferencián két államtitkár – Hoffmann István és Stumpf Péter – is megjelent. Hoffmann István – az önkormányzatokért felel államtitkárként – előadást tartott több mint 350 polgármesternek.

Az Önkormányzatok Napján az 1990-es első szabad önkormányzati választás évfordulóját ünneplik. Ezen a napon adják át a legrangosabb önkormányzati kitüntetést is, a Polgármesteri Ezüstláncot, amit idén Bíróné Dienes Csilla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamossályi polgármestere kapott.

Gémesi György úgy látja, hogy Baka András részvétele az eseményen

több volt, mint protokolláris látogatás. Ez egy fontos gesztus és üzenetértékű lépés volt az önkormányzatok és a polgármesterek irányába.

Gémesi György hangsúlyozta, hogy Baka András nyitott és közvetlen volt az egyeztetésen. „A köztársasági elnök úr pontosan tudja – hiszen ott volt, ahogy én is –, hogy a rendszerváltás egyik legjelentősebb törvénye, amit az MDF alkotott, az állami és önkormányzati feladatok szétválasztását, és a tanácsrendszer helyett önkormányzatok felállítását rögzítette. A feladatokhoz forrásokat, hatásköröket és vagyont is rendeltünk. Ezzel a lépéssel indult az az önkormányzati rendszer, amit az elmúlt években kiüresítettek. Reméljük, hogy az új kormány nyitott a változtatásra” – fejezte ki reményét a MÖSZ elnöke.

A konferencián az ünneplésen túl napirendre kerültek szakmai kérdések is. Gémesi György szerint Hoffmann István államtitkár konkrét újdonságokkal nem tudott szolgálni, viszont a kormány dolgozik azon, hogy az önkormányzatok akár már az idén, de a következő évben mindenképp kedvezőbb költségvetési helyzetbe kerüljenek.

Több önkormányzat jelezte, hogy nem fizeti be a szolidaritási hozzájárulást

Gémesi Györgytől azt is megtudtuk, hogy a héten tárgyaltak Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterrel. Az egyeztetések a következő hét elején folytatódhatnak.

Az Alkotmánybíróság szolidaritási hozzájárulást érintő határozata értelmében vannak olyan kérdések, amelyeket meg kell oldanunk. Mi ezeket tárgyalásokkal, és nem perekkel rendeznénk. Az önkormányzatoknak október 15-ig kell befizetniük a szolidaritási hozzájárulást, viszont az Alkotmánybíróság döntése után többen jelezték, hogy nem fizetik be, vagy később visszaperelnék az összeget

– mondta a MÖSZ elnöke, hozzátéve: a konferencián a nyolc önkormányzati szövetség együttműködési megállapodást írt alá, közösen képviselik a települések érdekeit a kormánynál.

 

Ahogy arról beszámoltunk, az Alkotmánybíróság a budaörsi önkormányzat beadványa nyomán közzétett döntése szerint az érintett önkormányzatoknak nem áll rendelkezésükre bírói út, hogy a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban fizetési kötelezettségük megállapítását vagy összegszerűségét vitassák. A testület ezért december 31-i hatállyal megsemmisítette az erre vonatkozó szabályozást. Az indítványozó Budaörs azzal is csatát nyert, hogy az alkotmánybírák megsemmisítették a miniszteri rendelet mellékletének önkormányzatot érintő sorát, amely azt rögzíti, hogy a város 2025-ben 6,1 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást köteles fizetni.

Gémesi György a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban világossá tette: „Soha nem mondtuk azt, hogy ne értenénk egyet a több forrással rendelkező települések bevételeinek bizonyos szintű visszaosztásával a kisebb önkormányzatok támogatására, viszont a mértékkel baj van. Idén már 400 milliárd forintot kell befizetniük az önkormányzatoknak ezen a jogcímen, az összeg pár év alatt a többszörösére emelkedett. Azt javasoljuk, hogy a kormány a következő évben felezze meg ezt az összeget, a maradék 200 milliárd forintnál pedig látni szeretnénk, hogy melyik településeknek adják oda. Nem pénzt kérünk a kormánytól, hanem kevesebb elvonást.”

A szolidaritási hozzájárulási rendszer a csütörtöki, kormány-főváros tárgyalásokon is napirendre került. Karácsony Gergely főpolgármester az egyeztetés utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy érezhető és komoly engedményt adhat a kormány.

Forrás: index

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük