Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter szerint a tanulságokat beépítik az új eljárásrendbe.
A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium a jövőbeni támogatási programok megalkotása során megvizsgálja a korábbi pályázatok kritikus pontjait, és ezek tanulságait beépíti az új eljárásrendbe
– posztolta szombaton a Facebook-ra Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter a tengerparton lefotózott falubuszok ügyében.
Mint ismert, a magyar falubuszokat albán, horvát és görög tengerpartokon, illetve Olaszországban is lefotózták. Erről Lőrincz megjegyezte, hogy az előző kormány alatt a Magyar Falu Programban vásárolt kisbuszok esetében a kedvezményezettek a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium felé kizárólag a beszerzéssel kapcsolatban tartoznak beszámolási kötelezettséggel, a gépjármű önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó használatáról nem kell beszámolniuk – de magáncélú felhasználás nem megengedett.
A miniszter azt írja, a Falusi Civil Alap keretében meghirdetett korábbi pályázatokból is volt lehetőség nyílt gépjármű-beszerzésre, amelyre szintén vonatkoznak a Magyar Falu Program arculati követelményei, fel kell matricázni.
A pályázat 5 éves fenntartási időt rögzít, ennek letelte után szabadon lehet rendelkezni a falubuszok felett, akár el is lehet adni azokat, ezért Lőrincz szerint nem biztos, hogy egy-egy felvételen, fotón önkormányzati busz szerepel. A jövőben viszont a miniszter posztja alapján tehát be fogják biztosítani, hogy a kedvezményezettek ne is élhessenek vissza a falubuszokkal.