A Népszabadság-MOST nemzetközi tudósítója jelenti Dublinból.
Az európai katonák szolgálatának fontosságát és a hivatásukkal járó áldozatvállalást hangsúlyozta Helen McEntee, Írország külügyi, kereskedelmi és védelmi minisztere az EUROMIL október 9-én, Naas városában rendezett 134. küldöttgyűlésén. A rendezvényen az ír haderő vezérkari főnöke is a személyi állomány megbecsülésének jelentőségét emelte ki.
Az európai katonai érdekképviseleteket tömörítő szervezet tanácskozásán Helen McEntee méltatta az európai, köztük az ír katonák helytállását, és köszönetet mondott a szolgálatukkal járó áldozatokért.
Rossa Mulcahy altábornagy, az ír haderő vezérkari főnöke felszólalásában hangsúlyozta, a személyi állomány a haderő működésének meghatározó és nélkülözhetetlen eleme, ezért a katonák kiemelt figyelmet érdemelnek.
A miniszter a rendezvény keretében informális megbeszélést folytatott a magyar katonák képviseletében jelen lévő Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) delegációjával is. A felek megállapodtak a hivatalos kapcsolatfelvételben és az együttműködési lehetőségek feltárásában. Ennek első lépése a jó gyakorlatok megosztása lehet, amely megalapozhatja a további szakmai párbeszédet.
A Népszabadság-MOST ígéretet kapott arra is, hogy a további egyeztetések függvényében hamarosan nagyinterjút készíthet Helen McEntee miniszterasszonnyal.