Elismerését fejezte ki a jogállamiság helyreállítása terén elért „jelentős előrelépésért”, valamint a magyar kormány és az Európai Unió intézményei közötti „kiváló együttműködésért” Michael McGrath igazságszolgáltatásért és jogállamiságért felelős uniós biztos kedden Luxembourgban.
A tagországok európai ügyekkel foglalkozó tanácsülését megelőzően McGrath a jogállamiság magyarországi helyreállítása terén elért eredmények elismerése mellett felhívta a figyelmet arra, hogy mindössze néhány hónap telt el az új kormány hivatalba lépése óta, és „még mindig van tennivaló”.
Közölte: várja a lehetőséget, hogy ismét megerősítse az Európai Bizottság elkötelezettségét a magyar kormánnyal való együttműködés iránt a jogállamiság teljes körű helyreállítása érdekében Magyarországon, az ott élők javára.

Elmondta, a tanácskozó miniszterek napirendjén szerepel a Magyarországgal szemben az Európai Unió alapértékeinek veszélyeztetése miatt indított, az uniós szerződések 7-es cikke szerinti eljárás.
Közölte: az eljárást az Európai Parlament (EP) kezdeményezte 2018-ban, ezért az EP kezében van a döntés a kezdeményezés visszavonására, illetve – mint magyarázta – az Európai Unió Tanácsa is dönthet úgy, hogy lezárhatja az eljárással kapcsolatos tanácskozásait.
Nem az Európai Bizottság feladata, hogy egyoldalúan kezdeményezze a 7. cikk szerinti eljárás megszüntetését, a brüsszeli testület feladata az eljárásban az aktuális helyzet értékelése.
„Azért vagyunk itt, hogy elemzést adjunk a jogállamiság helyzetéről, és ezt a jövőben is folytatni fogjuk” – tette McGrath.
Az uniós szerződés hetes cikke olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső esetben akár az érintett tagállam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat az összes többi tagország egyhangú támogatása esetén.
Borítókép: Strasbourg, 2026. április 29. Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért és jogállamiságért felelős tagja a Bizottsági beavatkozás demokratikus folyamatokba és választásokba címmel tartott vitán, az Európai Parlament plenáris ülésén, az EP strasbourgi üléstermében 2026. április 29-én. MTI/EPA/Ronald Wittek