Régi újságok november másodikán

0

1926 Futballnézők és temetőlátogatók a kettős ünnepen

100 évvel ezelőtt

Kővágó lyukat rúg. Himmer elkapja a labdát. Beadása végigvándorol az egész csatársoron. Végül Reinerhez kerül, aki védhető lövéssel, kiegyenlít (1:1).

A mindenszentek körüli kettős ünnepen kétféle tömeg indult útnak Budapesten. A Hétfői Napló november 2-i rendkívüli keddi kiadása szerint a Hungária és a Vasas mérkőzésére annyian mentek, hogy a Hungária úti pálya környékének futballforgalma bosszantotta a temetőkbe igyekvőket. A lap ugyanakkor azt írta, hogy a közlekedés rendben zajlott, mindenki eljutott a céljához. A sportrovatba így a város ünnepi életének apró súrlódása is bekerült: ugyanazokon az utakon találkoztak a gyászoló családok és a mérkőzésre siető szurkolók.

A tudósítás a Hungária jobb játékát emelte ki, és 3:1-es győzelméről számolt be. A rövid mondatok szinte helyszíni közvetítéssé alakították az olvasást: elrontott mozdulat, kapusfogás, továbbadott labda és egyenlítés követte egymást. Az újságot kézbe vevő ember ezekből rakhatta össze a pályán történteket. Az eredmények mellett a szurkolók várakozásai, elégedettsége és a játékosok hibái is helyet kaptak; a mérkőzés a következő újságmegjelenésig is beszédtéma maradhatott.

Történeti háttér

A háttérhez hozzátartozik, hogy ez volt a magyar profi labdarúgás első ősze. A Fradi Múzeum történeti ismertetője szerint 1926 nyarán választották külön a hivatásos és az amatőr futballt. A részvénytársasági formában működő profi együttes Ferencváros FC néven szerepelt, miközben az amatőrök és a többi szakosztály megőrizték az FTC nevet. A közönség tehát régi kedvenceit részben új szervezeti keretek között látta. Az 1926–1927-es bajnoki évad nyitotta meg ezt az új korszakot, amelynek első hónapjairól az ünnepi sportoldal is tudósított.

Varga Ferencnek az MLSZ kiadásában megjelent sporttörténeti könyve az átalakulás másik oldalát is bemutatja. Az amatőr egyesületek számára 1926 szeptemberében létrejött a Budapesti Labdarúgó Alszövetség. A hivatásos bajnokság mellett így a fizetés nélkül játszók versenyeinek külön szervezése is kialakult. Az új rendszerben eltérő keretek között folytathatta a játékot a megélhetését a futballhoz kötő sportoló és az, aki más foglalkozása mellett lépett pályára. A lelátók ünnepi zsúfoltsága mögött egy éppen átrendeződő sportvilág működött, amelyhez a nézőknek és az egyesületeknek is alkalmazkodniuk kellett.

Korabeli forrás Hétfői Napló, XVII. évfolyam, 44. szám, 1926. november 2., 8. oldal. A lap alsó részén kezdődő bajnoki sporttudósítás Hungáriáról és Vasasról szóló része. Megnyitás

Háttérforrás Fradi Múzeum Tárlatvezetés 1926–1949. A profi és amatőr futball szétválasztásának háttere. Megnyitás

Háttérforrás Varga Ferenc A budapesti amatőr labdarúgás története. MLSZ, 2018. Az 1926-os szervezeti átalakulás bemutatása. Megnyitás

 

 

1951 Nyelvtanóra és tanári hivatás

75 évvel ezelőtt

— Nincs igazuk „azoknak”? De nem lehet! A kommunizmus nem hozhat rosszabbat, nem törülheti el, amit eddig elértünk. S kitartott nézetei mellett.

Szántó Lőrinc belépett a szegedi gyakorlóiskola tantermébe, a nyolcadikos fiúk felálltak, majd előkerültek a füzetek. A Délmagyarország november 2-i riportja egy magyarórát követett végig. Hevesi a táblánál írt, társai a helyükön dolgoztak. A tanár a végvári harcok egyik hőséről, Túry Györgyről szóló szövegen gyakoroltatta a mondattant és a helyesírást. Amikor a felelő elbizonytalanodott, huszonhét jelentkező kéz jelezte, hogy a többiek segítenének. A lap szemében a fegyelmezett munka és a biztos tárgyi tudás példája volt ez az óra.

A jelenet előtt az újságíró az évtizedek óta tanító pedagógus korábbi kétségeit is felidézte. A riport szerint Szántó ragaszkodott ahhoz, hogy a politikai jártasság mellett helyesen írni is meg kell tanulni. A cikk ezt a törekvést a párt iránymutatásával igazolta, Révai Józsefre és Sztálinra hivatkozott. A tantermi hétköznapokat így átszőtte az ideológiai bizonyítás. Az alább idézett négy mondat a tanárnak tulajdonított belső vitát és kitartását mutatja, az akkori újságírás sajátos fordulataival.

Történeti háttér

Knausz Imre oktatástörténeti kutatása szélesebb összefüggésbe helyezi ezt a jelenetet. Révai már 1951 elején kifogásolta a tanítás színvonalát. A következő év tantervi elképzelései ismét nagyobb súlyt helyeztek a rendszerezett ismeretekre, a szabályok és meghatározások megtanítására. A kutatás szerint gyorsan váltakozott a túlterhelés elleni fellépés és a több tudást követelő irányítás. A pedagógusnak ezek között az elvárások között kellett megtalálnia a napi munka rendjét, miközben az osztályban minden reggel újra meg kellett tanítania valamit.

A történeti feldolgozás arra is rámutat, hogy az általános iskola kiépülésével az oktatáspolitika figyelme egyre inkább a középiskolák és a gyorsabb képesítésszerzés felé fordult. Különösen sok munkás- és parasztfiatal továbbtanulását kívánták elérni. A nagy beiskolázási célok mellett azonban az alapozó tudás hiányosságai sem tűntek el. Ezért kapott politikai jelentőséget az is, mennyire biztosan alkalmazza egy gyermek a nyelvtani szabályokat. A tanár szakmai igényessége ebben a környezetben egyszerre volt tantermi gyakorlat és az oktatás irányáról folyó vita tárgya.

Korabeli forrás Délmagyarország, 1951. november 2., 2. oldal. A Fejér névjelzéssel közölt iskolai riport Szántó Lőrinc tanárról és a nyolcadikosok magyarórájáról. Megnyitás

Háttérforrás Knausz Imre A közoktatás Magyarországon 1945–1956. Magyar Elektronikus Könyvtár, 63. oldal. A tantervi elvárások és a továbbtanulási célok történeti háttere. Megnyitás

 

 

1976 Családi élet huszonöt év szolgálat mellett

50 évvel ezelőtt

— Akkor mi a nehéz? Összenéznek a tisztek, és hallgatnak. Igazuk van, ez többet beszél. Szépségében rejlik a katonaélet nehézsége.

Huszonöt éves fennállását ünnepelte egy szegedi katonai alakulat, a Délmagyarország november 2-i riportja pedig az alapítók életútját is bemutatta. Gál Vilmos, Tóth Lajos és Topor István más munkából érkezett a tiszti pályára; kertészeti segédmunka és ózdi hengerészmunka is szerepelt az emlékek között. A hivatalos ünneplés mögött családi történetek bukkantak elő. Egy apa meghatottsága a tisztavatáson, egy katonának készülő fiú döntése és a szolgálat kiszámíthatatlan időbeosztása tette személyessé az évfordulót.

Tóth Lajos úgy emlékezett, hogy a tisztképző elvégzése óta kilencszer költözött a családja. Arról is beszélt, hogy a parancs otthonról, a család mellől is elszólíthatta a katonát, akár hetekre. A riport büszke, helyenként emelkedett hangja mellett ezek a részletek a hozzátartozók alkalmazkodását is érzékeltetik. Amikor az újságíró a nehézségekre kérdezett rá, a tisztek előbb elhallgattak. A kiválasztott négy mondat ezt a rövid, sokatmondó pillanatot őrzi. A cikk az alakulat korábbi árvízi segítségnyújtására is visszatekintett.

Történeti háttér

Az ilyen feladatok civil környezetét az 1970. júniusi Magyar Filmhíradó fennmaradt szövege közel hozza. Komlódtótfalun az ár levonulása után a házak megmaradt darabjait mentették az újjáépítéshez; katonák és fiatal önkéntesek segítették az idősebb károsultakat. A visszatérő gépkocsikat fertőtlenítették, az ellátást megszervezték, Fehérgyarmat és a környékbeli települések lakóinak segítség érkezett. Ezek a munkák a katonákat a lakosság otthonainak, egészségének és mindennapi megélhetésének helyreállításához kapcsolták.

Ugyanez a híradó a Szeged védelmére történő felkészülésről is beszámolt. Május 31-i felvételeinek narrációja a teljes partszakaszon folyó munkát emelte ki, és arra figyelmeztetett, hogy egy gátszakadás a folyó vízszintjénél mélyebben fekvő várost fenyegetné. Míg északon már a visszaköltözést szervezték, délen még a közvetlen veszély ellen dolgoztak. A szolgálat ezért a védekezésen túl is többféle készenlétet kívánt. Az emlékezésekben szereplő hosszú távollétek mögé odakerülnek azok a családok is, amelyeknek éppen a katonák segítségével maradhatott vagy épülhetett újra otthonuk.

Korabeli forrás Kaczúr István Huszonöt év egyenruhában. Délmagyarország, 1976. november 2., 3. oldal. Megnyitás

Háttérforrás Árvízkárok és védekezés. Magyar Filmhíradó 1970. június, 23. szám. A Filmarchívum által közölt narráció az árvíz utáni segítségnyújtásról és Szeged védelméről. Megnyitás

 

 

2001 Két asszony és a távol élő család

25 évvel ezelőtt

Látod, mennyi itt a külföldi autó? Ők mindannyian idegenből jöttek haza. Már csak mi maradtunk itthon, idősek. Néhány év, és mi is elmegyünk – végleg.

Két idős asszony ült és beszélgetett a topolyai temetőben. Körülöttük mindenszentek látogatói jártak virággal és gyertyával, ők azonban a távol élő gyerekeikről és unokáikról beszéltek. Kisimre Ferenc november 2-án megjelent írásában Hamburg, Svájc és Amerika családi távolságokat jelentett. Az egyik unoka külföldön tanult, a hozzátartozók ritkán jutottak haza. A temetőlátogatás ideje ezért azt is megmutatta, kik hiányoznak az élők közül a család mellől, és mennyit kell várni egy újabb találkozásra.

Az egyik asszony karácsonyra remélte a viszontlátást. A beszélgetés aztán elcsendesedett, és előkerült a saját haláluk utáni emlékezés kérdése is. A külföldi autók a hazatérőket jelezték, a helyben maradt idősek pedig azon töprengtek, ki gondozza majd később a sírjukat. A szerző a két nő magányára irányította a figyelmet. Az alábbi négy egymást követő mondat a beszélgetésnek azt a részét őrzi, amelyben a hazalátogatók látványa saját jövőjük bizonytalanságát juttatta eszükbe.

Történeti háttér

A Magyar Néprajz novemberi szokásokat összegző fejezete a temetőjárás közösségi hátterét is bemutatja. A sírok megtisztítása, virággal való feldíszítése és a gyertyagyújtás sok helyen a család közösen végzett emlékező munkája volt. A kötet Topolyáról is rögzít egy régebbi szokást: ennivalót tettek a sírokra, és a koldusoknak is adtak belőle. Ez a néprajzi adat korábbi hagyományt ír le, nem a 2001-es újságjelenet része. A halottakról való gondoskodás így az élőkkel megosztott ételhez és a segítségnyújtáshoz is kapcsolódhatott.

Más tájakon az ünnep a rokonság személyes együttlétét is megszervezte. Ipolyhídvégen halottak napján a közeli családtagok együtt ebédeltek, majd közösen mentek ki gyertyát gyújtani a temetőbe. Az Ipoly menti falvakban az is otthon gyújthatott gyertyát, aki nem tudott eljutni a sírokhoz. A néprajzi leírásokban az emlékezésnek a temetőn kívül, a lakásban és a családi asztalnál is helye volt. A rokoni összetartozás ezekben a szokásokban az étkezés és a közösen megtett út rendjében vált láthatóvá. A távol maradó hozzátartozókra váró ember számára éppen az ilyen alkalmak jelenthették a találkozás reményét.

Korabeli forrás Kisimre Ferenc írása két idős asszony topolyai beszélgetéséről. Délmagyarország, 2001. november 2., 5. oldal, Helyi tükör rovat. Megnyitás

Háttérforrás Magyar Néprajz VII. Folklór 3. Népszokás néphit népi vallásosság. Novemberi szokások, a nyomtatott kötet 207–208. oldalának anyaga a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Megnyitás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük